53 | Escabeche (savanyú leves), Belize

A Yucatán-félsziget keleti partján, a Karib-tenger mellett fekszik az apró Belize. Valaha a maják földje volt, de mára - közelebbi és kicsit távolabbi szomszédaihoz hasonlóan - a népek olvasztótégelyévé vált. Spanyol és brit gyarmatosítók, afrikai rabszolgák és az újabb kori népvándorlások eredményeként német ajkú mennoniták színesítik a háromszázötvenezres lakosság etnikai összetételét.

Altun Ha maja város romjai (photo credit)

A sokféle nép nyilván sok nyelvet is használ, az egyetlen hivatalos nyelv azonban az angol - Belize mindmáig a brit korona fennhatósága alá tartozik, s ezzel egyedülálló helyzetben van Közép-Amerikában.
A már emlegetett maja civilizáció centruma éppen itt volt, s ezt számos régészeti lelőhely tanúsítja, bár néhány piramist nemrégiben játszi könnyedséggel autópályává lényegítettek át - elvégre is haladni kell a korral. A történelmi emlékek mellett a természeti szépségek is vonzzák a turistákat: az ország területének egynegyede védett körzet, melyek őrzik a korallzátonyokat, tengerpartokat, vízeséseket, barlangokat, őserdőket.

korallzátony Goff's Caye szigetén (photo credit)

A változatos föld- és vízrajz gazdag élővilágnak ad otthont, melynek néhány jeles képviselője nemzeti szimbólummá lépett elő. Belize nemzeti virága egy fekete orchidea, nemzeti fája pedig a mahagóni, melyet a XVII. században a mohó fakitermelők hajószámra úsztattak a brit anyaországba. Az erdők kivágása viszont a rinocérosz kedves unokatestvérét, a közép-amerikai tapírt is veszélyezteti, de legalább ezek vadászatát már betiltották. A nemzeti madár, a szivárványcsőrű tukán azonban köszöni szépen, jól van, nem érzi magát üldözöttnek, és a belize-i erdőkben gyakran hallatja békabrekegésre emlékeztető hangját.

szivárványcsőrű tukán (photo credit)

A savanykás hagymás csirkelevest, a belize-i escabeche-t nem szabad összekeverni a mediterrán konyhákban népszerű marinált hallal, az escabeche-sel - igaz, annyi közük legalább van egymáshoz, hogy mindkét ételben lényeges szerephez jut valamilyen savanyítóanyag, jelesül az ecet. A belize-i háziasszonyok első pontja a konyhakész csirkehús feldolgozásakor, hogy néhány percre citromleves hideg vízbe áztatják. Én is követtem most ezt a szokást, de nem használtam el az egész citromot az áztatáshoz, hogy a végén a leves savanyításához is maradjon a léből - se Rezső, se én nem rajongunk annyira az ecetért, így egy részét citromlével váltom ki.

Belize-i savanyú hagymás csirkeleves

Hozzávalók:
1/2 csirke
1 citrom
1-1,5 l víz
3-4 szem szegfűbors
oregánó
3 szem szegfűszeg
1/2 teáskanál köménymag
1 teáskanál egész bors
1 kis darab fahéj
2 gerezd fokhagyma
só
50 dkg hagyma
0,5-1 dl ecet és citromlé ízlés szerint

A csirkét feldaraboljuk, és 15-20 percre citromleves hideg vízbe áztatjuk.

Kivesszük a vízből (a vizet kiönthetjük), majd egy fazékba tesszük a fűszerekkel (szegfűbors, oregánó, szegfűszeg, kömény, bors, fahéj, fokhagyma, só) együtt, és annyi friss vizet öntünk rá, hogy ellepje.

Felfőzzük, majd alacsony lángon legalább egy órán keresztül puhára főzzük a húst. Ekkor kivesszük a csirkét a levesből, a levest a fűszerek miatt átszűrjük, majd visszatesszük az edénybe, és hozzáadjuk a vékonyra szeletelt és karikákra szedett hagymát.

Rövid ideig (10 percig) főzzük, hogy a hagyma megpuhuljon, de ne főjön szét. Ekkor visszatesszük a csirkét, ecettel és citromlével ízlés szerint savanykásra ízesítjük a levest, végül még egyszer néhány perc alatt összeforraljuk.

Epilógus: ahogy ígérték több receptben is, a megviselt gyomor gyógyszere ez a leves - a gyengélkedő beleket mintha belülről simogatná a savanykás ízvilág.