55 | Adobo (ízesítés), Fülöp-szigetek

A Fülöp-szigeteket a XVI. század elején hódította meg, majd nevezte el Okos Fülöp királyról egy spanyol felfedező. Sokáig azt hitték, hogy a szigetek történelme ekkor kezdődött, de aztán bebizonyosodott, hogy bizony már néhány ezer évvel ezelőtt éltek itt törzsek, akik később királyságokká és szultanátusokká alakultak, de legalább is külkapcsolatokat ápoltak a környező államokkal. Az európaiak aztán egyhamar saját képükre formálták a helyi társadalmakat: elterjesztették a kereszténységet, egyesítették a töredezett szigetcsoport államait és megalapították Manilát, a fővárost.

Manila (photo credit)

Később Amerika vette át az irányítást, de ötvenéves felügyeletük után, a második világháborút követően a Fülöp-szigetek kikiáltotta függetlenségét, s azóta is igyekszik példaértékűen védelmezni a demokrácia nemes elveit. Mára a lakosság akkorára gyarapodott, hogy nem is fér el az anyaországban - a külföldön szerencsét próbáló filippínók a világ egyik legnagyobb létszámú diaszpóráját alkotják.

tengerparti vityilló Paliwan szigetén (photo credit)

A több mint 7000 kisebb-nagyobb tagból álló szigetcsoport földrajza Ázsia egyik legszebb arculatú tájképét formálja.

a Batad melletti "Fülöp-szigeteki Kordillerák rizsteraszai" világörökségi helyszín (photo credit)

Az ország területének nagy részét a magas hegyláncok oldalait borító trópusi esőerdők fedik. Az aktív vulkáni tevékenység miatt hatalmas fémkészletek halmozódtak fel a hegyek gyomrában, melyek kitermelése egyelőre nem túl jelentős. Jól kihasználják viszont a geotermikus energiát, ami a Fülöp-szigetek energiaellátásának ötödét adja, s ezzel az ország a világranglista második helyét foglalja el az Egyesült Államok mögött.
A sűrű erdőkben gazdag élővilág lelt otthonra - itt figyelhető meg a Föld egyik leggazdagabb biodiverzitású flórája és faunája. Az igencsak veszélyeztetett - amúgy csak felvágós nevű - majomevő sas, a Fülöp-szigetek nemzeti madara állítólag a világ legnagyobb testű ragadozómadara, de rajta és néhány óriáskígyón kívül gyakorlatilag nincs nagytestű ragadozó a környéken.

a majomevő sas egy
pénzérmén (photo credit)

A filippínó konyha az ellentéteken alapul - számos étel gerincét alkotja a sós-savanyú-édes ízkombináció. Ez jelenik meg az adobo nevű ételben is. A név spanyol eredetű, jelentése fűszerezés vagy ízesítés - a spanyol ajkú területeken inkább egyfajta pácot értenek alatta, a Fülöp-szigeteken viszont magára az ételre, illetve annak készítésmódjára utal. Az alapanyag - azaz a húsfajta - nem is lényeges, a hangsúly a fűszereken és az eceten van, melyben lassan párolják készre a csirkét, sertést, vagy akár ezek kombinációját.

Filippínó édes-savanyú ragu

Hozzávalók:
2-3 evőkanál étolaj
4 gerezd fokhagyma
25 dkg csirkecomb és csirkemell
25 dkg császárhús
2/3 evőkanál fekete bors
1 babérlevél
0,5 dl szójaszósz
0,5-1 dl víz
1 evőkanál barna cukor
2 evőkanál ecet
só

csirke és császárhús

A fokhagymát összeroppantjuk és feldaraboljuk, majd egy serpenyőben aranybarnára sütjük az olajban, végül kiszedjük és félretesszük.

A maradék olajban lesütjük az adagnyi darabokra vágott húsokat. Amikor minden oldaluk kifehéredett, hozzáadjuk az egész borsot, a babérlevelet, a szójaszószt és annyi vizet, hogy éppen ellepje a serpenyő tartalmát.

Alacsony lángon teljesen puhára főzzük a húst, majd hozzáadjuk a barna cukrot és az ecetet. Nagyobb lángon zsírjára sütjük a húst, majd - amennyiben szükséges - sózunk, végül visszakeverjük a félretett pirított fokhagymát. Rizzsel tálaljuk.

Epilógus: Rezső szokás szerint kicsit megijedt a csirkealkatrészektől, de gyors vigaszt talált a császárhúsban - szerintem mindkét húsféleség nagyon finom lett, bár tény, hogy egészen eltérő ízűek. A szaft kicsit édeskés is, kicsit savanykás is, ráadásul finoman fűszeres is - egyszóval igazán ínycsiklandozó vacsoránk lett. Ez a mennyiség két adagnyi volt.