A dél-amerikai kontinens nyugati peremére szorult Chile valószínűleg a Föld legkarcsúbb országa. Tizenkétszer hosszabb, mint amilyen széles, és a déli félteke közel 40 szélességi fokán nyúlik keresztül. Különleges alakját még egy viszonylagos elszigeteltség is fűszerezi, hiszen északról az Atacama-sivatag, nyugatról a Csendes-óceán, délről a Drake-átjáró, keletről pedig az Andok hegyvonulatai határolják.
Élővilága így meglehetősen egyedi, viszont változatos is, hiszen Chile földje a bolygó legszárazabb sivatagától a kellemes tengerpartokon át a hatezer méter magas hegycsúcsokig és az antarktiszi viszonyokra hangoló Tűzföldig mindenféle éghajlatot és geológiai képződményt felvonultat.
A chilei gazdák élete is csupa öröm - a földrajzi torlaszok a ragályok és nyavalyák befurakodását is megakadályozzák. A marhák nem kergék, muslicák nem röpködnek, a szőlőt nem szipolyozza a gyökértetű, ráadásul a szüret is akkor van, amikor az északi féltekén még épp csak elkezd tavaszodni. E körülmények szerencsés együttállását kihasználva Dél-Amerika egyik legfontosabb agrárországává nőtte ki magát az elmúlt évtizedekben annak ellenére, hogy megművelhető földterületeinek nagysága arányaiban parányi.
Amikor Magellán felfedezte Chile földjét, az inkák birtokolták a vidéket. A különböző őslakos törzsek a ma az országhoz tartozó szigeteket is benépesítették, például az ő kezük munkáját dicsérik a Csendes-óceán belsejében fekvő Húsvét-sziget óriási kőfejszobrai is.
A néhai kőfaragómesterek az innen néhány száz kilométerre lévő - amúgy lakatlan - Sala-y-Gómez-szigetre is át- meg áthajóztak, de a kenuk alapanyagát biztosító nagy fák egyszer csak elfogytak, s ez ellehetetlenítette a nagy vízi kirándulások szervezését. Ma se sokan élnek a Sala-y-Gómezen - hivatalosan tengeri védett területté nyilvánították 2010-ben. Viszont sokkal izgalmasabb története van a Valparaísótól csupán 600 kilométerre fekvő Juan Fernandez-szigetek hármas csoportjának, melyek egyikén a Defoe-t megihlető valóságos Robinson, Alexander Selkirk élt 1704 és 1709 között.
Chile a gyarmati időkben a spanyol korona illetékességét élvezte, s ez mindmáig magától értetődő kulturális befolyást is hozott. Kulináris választásunk ezúttal az egész Latin-Amerikában, sőt a földkerekség más pontjain, például az indonéz szigetvilágban is ismert töltött tésztabatyura, az empanadára esett. A név a spanyol "kenyér" szóból keletkezett, s arra utal, hogy valamit kenyértésztába burkolnak, majd olajban vagy tepsiben megsütnek. Az eredetileg Spanyolországból származó pikáns sütemény Chilében hagyományosan háromféle - sajtos, kagylós-rákhúsos vagy "pino" - változatban készül. Ez utóbbi az igazán autentikus, tipikus chilei empanada - a töltelék darált marhahúsból, hagymából, olívabogyóból, főtt tojásból és mazsolából áll.
A "pino" jelentése magyarul fenyő, de hogy mi köze van a pikáns tölteléknek a sudár örökzöldekhez, arról sajnos nem találtam információt. Etimológiai nyomozásom során egyetlen idevágó chilenizmusra bukkantam: ha valaki hatalmas erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy valamit elérjen, például sikerüljön a vizsgája, akkor ő chileiül "pone pino", azaz "teszi a fenyőt". Nos, most én is "pongo pino", s remélem, finom is lesz a vacsora.
Chilei húsos batyu
Hozzávalók a tésztához:
25 dkg finomliszt
1/2 teáskanál sütőpor
1/2 teáskanál só
1 tojás
0,5 dl olívaolaj
1-1,5 dl tej
Hozzávalók a töltelékhez:
kevés olívaolaj
1 közepes hagyma
20 dkg darált marhahús (pl. comb vagy lábszár)
1 csilipaprika
őrölt kömény
pirospaprika
só
ízlés szerint néhány szem mazsola
Epilógus: akár vendégvárónak is beillő pikáns sütemény. Kicsit munkaigényes a tésztagyúrás, húsdarálás, aprítás, de úgyis pihennie kell a tésztának, s azalatt minden mást el lehet intézni. Ha már összeraktuk a batyukat, gyorsan meg is sül. Rezső rögtön három és fél darabot is elfogyasztott, nekem elég volt elsőre kettő. Bátran lehet kísérletezni akár édes töltelékekkel is - Chilében például körtepürével is szeretik.
 |
| fehér csuklyás bűnbánókra emlékeztető penitenteszek, azaz hótüskék az Atacama-sivatag hegyoldalain (photo credit) |
 |
| kristálytiszta vízesés a Cochamó-völgyben (photo credit) |
 |
| Santiago látképe háttérben az Andokkal (photo credit) |
 |
| a Húsvét-szigeten a csillagnézéshez is ideálisak a fényviszonyok (photo credit) |
Chile a gyarmati időkben a spanyol korona illetékességét élvezte, s ez mindmáig magától értetődő kulturális befolyást is hozott. Kulináris választásunk ezúttal az egész Latin-Amerikában, sőt a földkerekség más pontjain, például az indonéz szigetvilágban is ismert töltött tésztabatyura, az empanadára esett. A név a spanyol "kenyér" szóból keletkezett, s arra utal, hogy valamit kenyértésztába burkolnak, majd olajban vagy tepsiben megsütnek. Az eredetileg Spanyolországból származó pikáns sütemény Chilében hagyományosan háromféle - sajtos, kagylós-rákhúsos vagy "pino" - változatban készül. Ez utóbbi az igazán autentikus, tipikus chilei empanada - a töltelék darált marhahúsból, hagymából, olívabogyóból, főtt tojásból és mazsolából áll.
A "pino" jelentése magyarul fenyő, de hogy mi köze van a pikáns tölteléknek a sudár örökzöldekhez, arról sajnos nem találtam információt. Etimológiai nyomozásom során egyetlen idevágó chilenizmusra bukkantam: ha valaki hatalmas erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy valamit elérjen, például sikerüljön a vizsgája, akkor ő chileiül "pone pino", azaz "teszi a fenyőt". Nos, most én is "pongo pino", s remélem, finom is lesz a vacsora.
Chilei húsos batyu
Hozzávalók a tésztához:
25 dkg finomliszt
1/2 teáskanál sütőpor
1/2 teáskanál só
1 tojás
0,5 dl olívaolaj
1-1,5 dl tej
kevés olívaolaj
1 közepes hagyma
20 dkg darált marhahús (pl. comb vagy lábszár)
1 csilipaprika
őrölt kömény
pirospaprika
só
ízlés szerint néhány szem mazsola
8 szem fekete olívabogyó
1 kemény tojás
Először könnyen nyújtható tésztát gyúrunk: a lisztet összeszitáljuk a sütőporral és a sóval, hozzáadunk egy egész felvert tojást és fél deciliter olívaolajat, majd szükség szerint annyi langyos tejjel dolgozzuk össze, hogy jól formázható, ruganyos tésztát kapjunk. Letakarjuk és pihentetjük, amíg a tölteléket előkészítjük.
A hagymát apróra kockázzuk, és egy serpenyőben kevés olívaolajon megfuttatjuk. Hozzáadjuk a darált húst, a fűszereket és ízlés szerint sót. Néhány perc alatt megpároljuk, végül szárazra pirítjuk, majd a serpenyőből kiszedjük, és teljesen lehűtjük.
Hozzáadjuk a mazsolaszemeket. Az olívaszemeket felaprítjuk, a kemény tojást pedig nyolc cikkre vágjuk, egyelőre mindkettőt félretesszük.
A tésztát nyolc részre osztjuk, gombócokat formálunk, amiket aztán fél centiméter vastagra, kör alakúra nyújtunk. A tésztakörök közepén elosztjuk a darált húsos tölteléket, amire rászórunk egy-egy felaprított olívabogyót, valamint ráhelyezünk egy-egy cikk főtt tojást. A tésztakorongokat félbehajtjuk, lezárjuk, majd a széleket kevés vízzel megnedvesítjük és eldolgozzuk.
A töltött batyukat tepsire helyezzük, tetejüket kevés tejjel megkenjük, és 180°C-ra előmelegített sütőben aranybarnára sütjük. Melegen tálaljuk. Ízlés szerint például paradicsommártást kínálhatunk hozzá.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése